Császármetszés

A minap olvastam valahol, hogy vannak anyák, akik pszichológushoz járnak azért, mert nem tudták hüvelyi úton megszülni a gyermeküket, így császármetszést kellett végezni. Mivel megszámolni sem tudom, mennyi helyen és hányszor olvastam olyan véleményeket az anyukák virtuális tollából, miszerint a császármetszés nem is igazi szülés, és hogy a császáros anyák a könnyebb utat választották, ezért úgy gondoltam, leírom erről is a véleményemet.

Miért ne lenne igazi szülés a császármetszéssel világra hozni gyermekünket? Ugyanúgy életet ad az anyuka? Igen! Akkor meg?

Én megértem, elfogadom, és teljes mértékben tudom támogatni azokat a nőket, akik úgy vélik, minden álmuk megtapasztalni a szülés gyönyöreit annak minden fájdalmával együtt.

Viszont ők is lehetnének legalább ennyire toleránsak azon nőtársaikkal szemben, akik valamilyen okból kifolyólag császármetszéssel szültek. Uram bocsá’ nem is akartak másképpen szülni… Én sem akartam másképpen szülni. Végig arra készültem, hogy császármetszéssel hozom világra a gyermekem, és így is lett. Nem volt gond, komplikáció. Egyszerűen sok „apróság” volt, ami miatt a császár mellett döntött az ügyeletes orvos (farfekvés, magas vérnyomás, kevés magzatvíz, túlhordás…)

Egyetlen percig sem éreztem úgy, hogy nekem ezt szégyellnem kellene. Mégis, a nők valahogy belehajszolják egymást ebbe a helyzetbe. Csak mert nem vagyunk egyformák. Miért lenne baj a másként gondolkozás? Egyszerűen nem is értem, miért fáj az bárkinek is, hogy vannak, akik nem a hagyományos módon szeretnének szülni.

Ha tehát Te, kedves olvasó, császármetszéssel adsz életet gyermekednek, akkor egy picit se legyen rossz érzésed emiatt! Ugyanúgy kihordtad, mint a többiek, és ugyanúgy megküzdesz azért is, hogy életet adj. Aztán pedig ugyanolyan szépségeken és nehézségeken mégy át, mint bármelyik másik anya!