2015. július 8., szerda

Ciki a cumi - avagy meddig cumizzon a gyerek?

Mikortól ciki a cumi? A gyerek hány éves korától lehet azt mondani, hogy már nem lenne szabad cumiznia? Egyáltalán… van-e bármiféle íratlan szabály, ami mentén haladni kellene?
Tudom, sokan ellenzik a cumi használatát, mondván, nem tesz jót sem a gyereknek, sem a fogainak.
Én is úgy gondoltam, hogy az én gyerekem nem fogja ismerni a cumit – mindaddig tartott eme elhatározásom, míg meg nem született a fiam. Onnantól persze nem volt megállás…



Szerencsére annyira nem ragaszkodott hozzá, viszont az utóbbi időben már egyre nehezebben szakad el tőle. Egy kicsit aggaszt, de ha ez megnyugtatja, akkor hadd cumizzon. Egy olyan 6-7 évest sem láttam még, akinek ennyi idősen még cumi lógott volna a szájában. Ez idáig rendben is lenne, hiszen ezt gondoljuk mi a férjemmel, így a gyerek is nyugodt, nem stresszeljük feleslegesen. Azt hinnénk, minden oké. De nem, hiszen a társadalom úgy gondolja, ebbe is beleszólása van.

Az én fiam 20 hónapos, 93 centi magas, 14 kilogramm, és 25-ös lába van. Inas – mondhatni –, izmos gyerek, ami nem csoda, egész nap rohangál (nem az az egy helyben ülő fajta). Beszélni még nem beszél, csak ööözik és mutogat (jó... anya, apa, baba-mama már néha-néha megy, de semmi más – és mi nem erőltetjük, 2 éves koráig csak megszólal… amúgy mindent ért, és reagál rá). Ha megyünk valahová, általában a cumi is jön velünk, lóg a gyerek szájában.

Azt tapasztaltuk a férjemmel, hogy egyre kevesebb azon esetek száma, amikor megszólás és csúnya nézések nélkül „megússzuk” a városban való tömegközlekedést, a boltban, piacon való vásárlást, illetve bármit, ahol emberek is vannak. Ugyanis azonnal jönnek a kérdések, a megjegyzések a gyerek felé: „Minek már neked az a cumi?” „Nem vagy már túl nagy ehhez?”  „Már csak a cumiról kéne leszokni!” „Ilyen nagy fiú minek cumizik még mindig?”
Többen arról kezdtek el beszélni, hogy az ő unokájuk is 3-4 éves koráig cumizott, de nem jó az…
Miután elmondjuk, hogy a gyerek még csak 20 hónapos, mindenki elhűl, merthogy azt hitték, már legalább 3 éves, és ezért szóltak a cumi miatt.

De kérdem én… Kinek mi köze hozzá? Pláne akkor, ha nem is ismer minket, se a gyerekünket, azt sem tudják, hány éves, azt sem tudják, mi, szülők hogyan vélekedünk erről… és mégis úgy érzik, joguk van beleszólni.

Én meg úgy gondolom, hogy a szülők dolga, hiszen ők azok, akik ismerik a gyermeküket, ők azok, akik el tudják dönteni, hogy hagyják-e cumizni, s ők azok is, akik az okát is tudják, hogy miért engedik.

Ti is jártatok már hasonlóan?

2015. június 30., kedd

Mit csináljunk, ha hisztizik a gyerek?

A hiszti kezelésének kérdésköre kimeríthetetlen téma. Ki, hogyan, miért pont úgy oldja meg, és főként… nálunk az miért nem működik? Valószínű, hogy amelyik módszer beválik egy 8 hónaposnál, hatástalan egy 2 éves gyereknél.
A régi időkben (ami nem is volt olyan vészesen régen) nem okozott gondot a helyes irány kijelölése, a hisztéria csírájában való elfojtása. Ha nem hatott a szép szó, jött egy pofon jobbról vagy balról, és máris tudtuk, hol a helyünk. Generációk nőttek fel így, és csak attól, hogy néha kaptak egy sallert, nem lett senkiből depressziós felnőtt. Régen a társadalom azért szólta meg az anyukát, ha nem nevelte meg a gyerekét (így vagy úgy), ma viszont elvárná mindenki, hogy csupán anyuci két gyönyörű szeméért a gyermekpalánta úgy viselkedjen, mint egy kisangyal. Hiszen ha ez nem így van, akkor ott valami gond lehet…

Fenéket!

A gond maximum azok fejében létezik, akik ezt így gondolják. Aki nevelt már fel legalább egy gyereket, vagy éppen benne van ebben a csodás nevelős-folyamatban, az tudja, hogy a gyerekek hisztisek. És bármilyen jól hangzik, ez mások meséiből, csak a mosolyunkra nem fognak másképpen viselkedni. Sőt! Turbó fokozatra kapcsolnak.

Hogyan lehet hát túlélni a hisztit nekünk, szülőknek?

Én úgy vélem, egy katonai kiképzőtábor (ó… ott legalább csend lenne), vagy egy séta a diliházba (végre elengedhetném magam…), vagy egy kalandtúra a dzsungelbe a hisztihez képest smafu!

Olvastam néhány hasznosnak mondott (nálunk semmit nem érő) tanácsot eme mindennapokat megkeserítő „jelenség” kezelésére, miszerint hagyni kell, hadd tombolja ki magát. Hm… Próbált már valaki egy üvöltő, magát földhöz verdeső, a levegővétel hiányától liluló fejű gyereket ott hagyni, hadd sírja csak ki magát? Tegyük fel (az egyszerűség kedvéért), hogy most éppen úgy hisztizik, hogy levegőt is vesz néha, és ez így eltartana mondjuk 3 hétig egyhuzamban, hiszen hadd csináljon, amit akar… Ez KÍNZÁS, mégpedig a javából! Ráadásul nem csak nekem, és a család többi tagjának, hanem neki is.
Valahogy olyan lehet ez, amikor anya nem tudja eldönteni, mit kezdjen a helyzettel, ezért inkább „bölcsen” kivár, hátha az idő megoldja ezt is. És tényleg meg fogja oldani. Csak nem biztos, hogy úgy, ahogyan mi szerettük volna. Nem lenne jobb, ha hatással lehetnénk arra, mi fog a gyerekünkkel és velünk történni, mintha rábíznánk a nagy semmire? Atyaég! Van aki elhiszi még, hogy ez működőképes? Akkor sosem volt gyereke… (Bár mellékesen megjegyzem, tömérdek olyan idillinek tűnő elvárásnak akarunk megfelelni, melyeket olyan emberek találtak ki, akiknek halvány lila gőzük sincs az egészről. Az egy dolog, hogy ezt öntik a nyakunkba, de miért a görcsösen megfelelni akarás?)

Öleljük meg a gyerekünket, amikor rájön az öt perc. – Ez eléggé családbarát megoldás, a szeretet erejét kell csak bevetni. De vajon mindent megold a szeretet? Nem, nem old meg mindent, és főképpen nem azonnal. Ha én tombolni akarok, akkor attól, hogy megölelnek, csak azt érzem, hogy el akarják nyomni a bennem felgyülemlett feszültséget. S ha ezt sokszor teszik, sosem adom ki a dühömet – ami bizonyított, hogy nem tesz jót az egészségnek. Valahogyan le kell vezetni a stresszt. Na de visszakanyarodva, valahogyan így lehetnek vele a gyerekek is. Csak nekik még több minden megengedhető, mint egy felnőttnek.
Próbáltuk az ölelést. Ellökött. Majd újra, és újra, és újra ellökött magától, és még erősebben kezdett rá a visításra.

Tereljük el a figyelmét… Ez működik. Először, másodszor, harmadszor, esetleg még negyedszer is, na de utána? Nincs annyi figyelemelterelés, ami végül vissza ne vezetne a hisztihez. S utána?

Mi alapból használjuk a „kérem szépen” „kérlek szépen” „legyél kedves” illetve a „várj egy picit” „mindjárt adom/jövök/hozom” szavakkal kezdő mondatokat, viszont ha támad a hisztéria, akkor ezek mit sem érnek…

Azt mondják, ne kiabáljunk a gyerekkel, amikor éppen hisztizik. Miért ne? Van erre bármiféle tudományos kísérlet, hogy akikkel kiabáltak a szülők hiszti idején, rossz felnőttek lettek?

Az intelligenciánknak, a probléma megoldási képességünknek mennyire fontos a szerepe abban, hogyan oldjuk meg a hiszti kezelését? Egyáltalán… megoldható kérdésről van itt szó, vagy egy olyan helyzetről, amit így vagy úgy, csak túl kell élni? (Együtt.)

Biztosan vannak angyali gyermekek, akik megülnek egy kicsi sarokban, és mindig azt teszik, amit mondanak nekik. De az én gyerekem nem ilyen. Ő egy energiabomba, aki egész álló nap rohangál, és felfedez. Ő az, aki anya fejét a mellkasához húzza, hogy ott pihenhessen. Ő az, aki mindenhol ott akar lenni, mindenben aktívan részt akar venni. Csak sehogyan sem akarja elfogadni, hogy nem alakulhat minden pillanatra pontosan úgy, ahogyan Ő kitalálta…


Ti hogyan éltétek túl ezt a korszakot? Hogyan sikerült kezelni?

2015. június 17., szerda

Ovulációs (LH) teszt

Mire jó az ovulációs teszt? Segítségével képet kapsz arról, mikor ovulálsz. Az ovulációs teszt (LH teszt) ugyanúgy működik, mint a terhességi teszt.
Az aktuális menstruáció első napjától számolva a 8. napon kell először megnézni, mit mutat az ovulációs teszt, és azt is inkább az esti órákban. Végy egy tiszta műanyag poharat, pisilj bele, állítsd a vizeletbe a tesztet azzal a végével, melyen jelzi, várj kb. 40 másodpercet, aztán emeld ki, és tedd egy száraz, vízszintes felületre. 5-10 percen belül olvasd le az eredményt. Később már nem biztos, hogy valósat fog mutatni, ezért az időhatárokat érdemes betartani.


Amennyiben csak a kontroll csíkot látod, ne keseredj el! Az ovulációs tesztet innentől kezdve végezd egészen addig minden áldott nap ugyanabban az időpontban, amíg pozitívat nem mutat a teszt. Amikor pozitív az ovulációs teszted, legyél együtt a pároddal annyiszor, amennyiszer csak tudsz, mert onnantól 12-36 órán belül bekövetkezik a tüszőrepedés. Igazából az a legjobb, ha sejted, mikor fogsz ovulálni, mert akkor már előtte pár nappal is rá tudtok hangolódni egymásra, és az sem árt, ha utána két-három napig még tartjátok magatokat, és együtt vagytok. Általában amúgy ha tankönyv szerinti, 28 napos ciklusod van, akkor a 13-14. napon történik az ovuláció.
Pozitív LH teszt esetén tehát minden óra számít!

Mit is jelent az ovuláció? Mi történik ilyenkor?
„Ovuláció, magyarul tüszőrepedés, az a folyamat, amelynek során egy (ritkán több) érett petesejt kiszabadul a petefészekből.
Ez rendszerint a két menzesz közötti úgy nevezett középidőben történik.
A szabaddá vált petesejt a petevezetékbe kerül, majd tovább halad a méh üregébe és ezzel egyidőben beindul a progeszteron termelődés.

Általában azok tudják, ismerik és figyelik, akik babát szeretnének. De minden nőnek követni, figyelni kellene az ovulációját, mert innen tudná megállapítani, hogy vajon termel-e progeszteront vagy sem. Ugyanis abban a ciklusban, ahol nincsen ovuláció, NULLA mg progeszteron termelődik.
Minél többször marad ki az ovulációnk, annál gyorsabban fog felborulni az ösztrogén-progeszteron egyensúlyunk.
Persze, magának az ovulációnak a megléte még nem jelenti azt, hogy kielégítő mennyiségű progeszteront is termeltem (14 napon át napi kb. 20 mg-ot), de ha már egyáltalán van ovulációm, az fél SIKER hormonális egyensúly szempontjából is!”
Az idézett rész a http://www.progeszteron.hu/a-noi-test/ovulacio/ oldalról való.

Az ovulációs tesztek úgynevezett jóstesztekként is működhetnek, ugyanis a HCG és LH molekula immunológiai teszteknél keresztreakciót adhat. Néhány esetben tehát az ovulációs teszt kimutathatja, hogy van-e baba. Ekkor ugyanúgy kell eljárni, mint a terhességi tesztek esetében - reggeli, első vizeletből mintát venni, és abba tenni az LH tesztet.
Ezt azonban csak azoknak ajánlják, akik el tudják viselni azt is, ha mégsem mutat pozitív eredményt, vagy éppen ellenkezőleg… mutat, de fals az eredmény.

Ti használtatok már ovulációs tesztet jóstesztként? Működött?

2015. június 7., vasárnap

Császármetszés

A minap olvastam valahol, hogy vannak anyák, akik pszichológushoz járnak azért, mert nem tudták hüvelyi úton megszülni a gyermeküket, így császármetszést kellett végezni. Mivel megszámolni sem tudom, mennyi helyen és hányszor olvastam olyan véleményeket az anyukák virtuális tollából, miszerint a császármetszés nem is igazi szülés, és hogy a császáros anyák a könnyebb utat választották, ezért úgy gondoltam, leírom erről is a véleményemet.

Miért ne lenne igazi szülés a császármetszéssel világra hozni gyermekünket? Ugyanúgy életet ad az anyuka? Igen! Akkor meg?

Én megértem, elfogadom, és teljes mértékben tudom támogatni azokat a nőket, akik úgy vélik, minden álmuk megtapasztalni a szülés gyönyöreit annak minden fájdalmával együtt.

Viszont ők is lehetnének legalább ennyire toleránsak azon nőtársaikkal szemben, akik valamilyen okból kifolyólag császármetszéssel szültek. Uram bocsá’ nem is akartak másképpen szülni… Én sem akartam másképpen szülni. Végig arra készültem, hogy császármetszéssel hozom világra a gyermekem, és így is lett. Nem volt gond, komplikáció. Egyszerűen sok „apróság” volt, ami miatt a császár mellett döntött az ügyeletes orvos (farfekvés, magas vérnyomás, kevés magzatvíz, túlhordás…)

Egyetlen percig sem éreztem úgy, hogy nekem ezt szégyellnem kellene. Mégis, a nők valahogy belehajszolják egymást ebbe a helyzetbe. Csak mert nem vagyunk egyformák. Miért lenne baj a másként gondolkozás? Egyszerűen nem is értem, miért fáj az bárkinek is, hogy vannak, akik nem a hagyományos módon szeretnének szülni.

Ha tehát Te, kedves olvasó, császármetszéssel adsz életet gyermekednek, akkor egy picit se legyen rossz érzésed emiatt! Ugyanúgy kihordtad, mint a többiek, és ugyanúgy megküzdesz azért is, hogy életet adj. Aztán pedig ugyanolyan szépségeken és nehézségeken mégy át, mint bármelyik másik anya!

2015. május 29., péntek

A társadalom szerepe a gyereknevelésben

A minap sétáltunk az utcán, és velünk szembe jött egy anyuka, egyik kezével egy babakocsit próbált egyenes irányban tartani, a másik kezével a szőke loknis, 3-4 éves kislányát igyekezett megfogni, de ő újra és újra kibújt a féltő ujjak közül, mert szaladni akart. Hiába mondott bármit az édesanya, csak olaj volt a tűzre, a lányka hiszti-gyűjteménye minden elemét megmutatta: kiabált, sírt, rángatózott, trappolt, majd földre vetette magát, hogy aztán pillanatok alatt talpra álljon, és ismét futásnak eredjen. A babakocsi kicsúszott az anya kezéből, ahogy utána szaladt gyerekének. A babakocsi jobbra indult, ki az úttestre, a lányka balra szaladt. Anyuka ügyességére legyen mondva, megoldotta. Hamar elkapta (szinte egyszerre) a babakocsit, és a kislány kezét is. Aztán idegesen ugyan, de bősz magyarázkodásba kezdett a gyereknek, miért nem szabad ezt megtenni, és hogy üljön végre be a babakocsiba, ha így nem megy. Ekkor haladtunk el mellettük. Anyuka szemlesütve suttogóra fogta a dolgot, és láttam rajta, hogy az jár a fejében, mit gondolhatunk mi most róla.

Mit gondolnánk? TÁMOGATJUK anyukát!

Megszólnak a buszon, villamoson, boltban, nyílt utcán, mert rákiabálsz a gyerekre, vagy mert a gyereked ordít, földhöz vágja magát?
Miért és hogyan alakulhatott ki ez a buta szemlélet?
A társadalomnak nem elítélni kellene az anyát – mint ahogyan teszik ezt napról napra –, hanem segíteni kellene őket. Nem csúnyán nézni rájuk, és megjegyzéseket tenni a módszereire, hanem támogatni!

Megmondom őszintén, én (ahogy édesanyám meséli) nagyon jó gyerek voltam. Későbbi emlékeim szerint sem hisztiztem nyilvános helyen, tudtam, hol hogyan kell viselkedni, nem sároztam be a ruhám, nem tapicskoltam a sárban…

De a férjem ízig-vérig rosszcsont volt. Ő megindult a gurulós lóval le a hatodik emeletről (mindezt alig 2 évesen, persze az első kanyarban leszállt a lóról – szó szerint –, aminek következményeként tele volt kék-zöld foltokkal), földhöz vágta magát a bolt kellős közepén, ha valamit nem kapott meg, és torkaszakadtából ordított, stb.

A fiúnk valószínű az apjára ütött, pedig én kerülném a feltűnést… de ő tesz róla, hogy észrevehetőek legyünk. Ha úgy adódik kedve, akkor hisztizik.

Lehet most elítéltek, de komolyan mondom, elegem van a sok okos tanácsból, hogy a hisztit csak úgy szabad kezelni, hogy higgadtan, de határozottan elmondod, ha kell, egymilliószor egy adott szituációban. Ki gondolta azt, hogy ez működik egy kicsi gyereknél? Nem azt mondom, biztosan megértik, mert nagyon okosak. Csak lehet, hogy éppen nem akarnak neked szót fogadni. És akkor mi van? Hát erről senki sem beszél! Mi van akkor, ha becsődölnek az „okos” tanácsok, te a dühkitörés szélén ácsorogsz, a gyerek üvölt, és körülötted az emberek kissé gúnyos ábrázatából azt látod, csak arra várnak, hogy kitörj, és akkor kapva-kapnak az alkalmon, végre megjegyzéseket tehetnek, mert lesz egy jó pletykájuk, ha megkérdezik őket, ugyan hogy telt a napjuk…

Szerintem a gyerek nevelése nem akadhat el azokon az alkalmakon, amikor nyilvános helyen hisztizik. Ha megszidod, vagy kiabálsz vele egy sort, a társadalomnak akkor is (vagy inkább főképp ekkor) támogatnia kellene!

Remélem, minél többen feleszmélnek, és ráncoló szemöldök helyett segítő kezet, bíztató mosolyt, esetleg egy-két jó szót adnak az anyukáknak! Mert az édesanyák megérdemelnék ezt! Az anyák is emberek, ők is elfáradnak, ők is kimerülnek, és őket is rengeteg stressz éri. Az lenne a minimum, ha nehéz helyzetükben támogatásra lelnének, nem ítéletekre!

Neked milyen negatív vagy pozitív élményeid vannak ezzel a témával kapcsolatban? Írd meg nekem, és lehet, kikerül a blogba! Vagy esetleg mondd el hozzászólásban!

2015. május 26., kedd

Mikortól egyen csokit a gyerek?

Csoki a gyereknek? Mennyi édességet egyen?

Az én fiam most 18 hónapos, és ugyanazokat az ételeket eszi, mint amiket mi.
A dió, mogyoró, méz még mindig tiltólistán van, de például az epret már eszi, és nagyon tetszik neki. Amúgy is nagyon szereti a gyümölcsöt, zöldséget – szerencsére.
Sokszor olvastam anyukáktól, hogy az egy-másfél éves gyerekek étrendjébe menetrendszerűen bekerült a tízóraira kapott csoki/keksz. Nálunk a fiam 4 hónapos korától ette az almát, és szép lassan bevezettük a többi gyümölcsöt/zöldséget is, amit később sem hagytam ki, amikor már szilárdat evett. A tízórai egy banán, vagy két-három alma, vagy körte, mandarin, narancs, vagy ami éppen az adott évszakban volt/van.

Persze, most már kap néha egy kis csokit, kekszet, túró rudit, esetleg valamilyen túrós finomságot.

forrás: Ezt fald fel!

Én egy gyerektől sem tagadnám meg az édességet (mondom ezt úgy, hogy jómagam csokoládéfüggő vagyok). Ha ésszerűen bánunk az adagolással, akkor szerintem nincs azzal semmi baj, ha a gyerek édességet eszik. A lényeg az lenne, hogy ne határok nélkül, ne töménytelen mennyiségben egye, és semmiképpen se a főtt étel, vagy a gyümölcs helyett kapja.

Biztosan számít az is, hogy mikor pocakban volt, mit evett az anyuka, mit kívánt jobban, s hogy az első hónapokban mit próbálunk megetetni vele. Amennyiben lehet, próbáljuk meg minél jobban kitolni azt a határt, amikortól már édességet adunk neki, mert ha egyszer megízleli… :-) Viszont a végtelenségig sem kell húzni ezt az időt.

Nálunk a túró rudi (natúr) volt az első 10-11 hónaposan, és a csokit a férjemmel leettük róla, ő csak a finom túrót kapta belőle. Ezért is készült az egy éves születésnapjára túrótorta, amit imádott. Aztán valamikor 12-13 hónapos kora körül már csokistól ette a túró rudit, aztán 14-15 hónapos lehetett, amikor egy ici-pici csoki szeletet kapott. (Érdekes módon nem köpte vissza :-D)
Azóta ha sütök, figyelnem kell rá, hogy dió, mogyoró és méz ne kerüljön még bele, mert bizony ő is kiveszi a részét a nassolásból. Persze csak miután megette a reggelit vagy ebédet.

Ti mikor adtatok a gyerkőcnek először csokit/édességet?

2015. május 24., vasárnap

Várandósságom legszebb pillanatai

Nyilván, amikor először pillantottuk meg a két csíkot a teszten, de igazából akkor még semmit sem tudtunk az egészről, csak elképzeléseink voltak, milyen lesz majd. Akkor még nem gyötört félelem, pánik, rosszullét, fáradtság, stb.

Sok szép pillanatot/napot őrzök, mert az első három hónap elteltével (amikor máshoz sem volt kedvem – ha éppen otthon voltam –, csak elnyúlni az ágyon, és tévét nézni) belevetettük magunkat a mindennapokba. Főztünk, sütöttünk, befőztünk, blogoltunk, dolgoztunk, szedd magad akció keretében elmentünk epret szedni, meg sárgabarackot (egyiknél 5 hónapos várandós voltam, a másiknál 6 és fél). Kirándulni jártunk, kisebb hegyeket másztunk meg (ezt kizárólag a férjem kedvéért – és még mondja azt, hogy nem szeretem eléggé –, magamtól eszembe sem jutna).
A harmadik emeleten lakunk, lift nélkül, így a sport nem maradt ki az életemből. Legtöbbször friss gyümölcsökkel megpakolva jöttünk haza, akármerre is jártunk. A várandósság vége felé már nehezebben ment a lépcsőzés a nagy pocak miatt, ezért a lépcsőfordulóknál megálltam pihenni, és rendszerint magamba tömtem a gyümölcsöket. Mikor a férjem a keresésemre indult, hogy hol vagyok már, akkor mindig jót mosolygott, ahogy ott állok a lépcsőfordulóban, és jóízűen eszem a frissebbnél frissebb gyümölcsöket. Mit ne mondjak, nagyon jól esett az a sok finomság, a csokifüggőségem mintha nem is lett volna, felváltotta a rengeteg zöldség és a gyümölcs.

A legjobbat a végére hagytam. Akkor ugyan nem szerettem, de ma már másképpen látom. Az első három hónap letelte után azt vettem észre, hogy képes vagyok bármilyen érzelmes reklámon, filmen elbőgni magam. Volt olyan film, amit egyszerűen nem tudtam végignézni, mert csak folytak a könnyeim, és sírtam, és sírtam, és sírtam, mert túl sok volt az érzelem, és nem bírtam a terhet. A férjem ezen is jókat mosolygott, hogy „Csak nem ezen is? Jó, sírd csak ki magad…” „Ha-ha-ha, hát most is? Ezen miért? Na jó, semmi baj, gyere ide, sírd ki magad.” ?
Kicsit szégyelltem, ezért mikor együtt néztünk filmet, egy idő után már próbáltam magamban tartani, és hang nélkül szipogni, hogy ne vegye észre, de azt hiszitek, használt? Csak rosszabb lett, mert másodpercek múlva elementáris erővel tört ki belőlem a zokogás…
A párom szerint vicces jelenetek voltak. Örülök, hogy ő is jól szórakozott. ?

Neked mik voltak a legjobb élményeid/pillanataid a várandósság alatt? Írd meg nekem a keresztneveddel együtt a hetesdori[kukac]gmail[pont]com e-mail címre, és a legjobbak helyet kapnak a blogban!